Ebben a tanévben két traktorral is bővítettük iskolánk járműállományát. Intézményünk több, mint 120 hektáron gazdálkodik, ezért is nagy öröm a két gép érkezése, melyek a jövőben nagyban megkönnyítik a mezőgazdasági munkálatok elvégzését.
  
Még az őszi időszak elején szereztük be az MTZ 1025.3. típusú 2007-es évjáratú traktort, mely  nem csak a szántóföldeken, hanem az iskola területén működő tangazdaságban is jó szolgálatot tesz. A nekünk új szerzemény a 2019-es évben megkezdett géppark felújítás első állomásaként érkezett meg hozzánk, s már most, az őszi feladatok elvégzésében is nagy segítségünkre volt.  Az ilyenkor esedékes talajelőkészítési és vetési munkálatokban használtuk először ezt a gépet.
 
traktor 2007traktor 2007
 
Ezen a héten végre megérkezett a STEYR iskolatraktor flotta vadonatúj traktora is. A Magtár Kft. egy Európai Uniós pályázat jóvoltából a magyar mezőgazdasági agrárszakképző intézményeknek úgynevezett iskolatraktorokat adott át még a tanév elején Szekszárdon, s ebből a flottából érkezett a mi traktorunk is. 
 
traktor entz2traktor entz2
 
Ennek a traktornak a mi iskolánkban elsősorban oktatási munkálatokban lesz jelentős szerepe, hiszen a kialakítása megfelel az oktatási követelményeknek, és segíti a T-kategóriás jogosítvány megszerzését: oktatói pótüléssel, oktatói pedálokkal, oktatáshoz alkalmas visszapillantó tükörrendszerrel is fel van szerelve. Nemcsak a vezetést, de a modern erőgépekkel kapcsolatos tudást, valamint a precíziós gazdálkodás köré épülő digitális-technológiák ismeretét is el tudják sajátítani a diákok. 
 
A 70 éves traktorgyártási múlttal rendelkező STEYR márka traktorai nemcsak megbízhatóak, de országos kiterjesztésű szakszervízzel rendelkeznek. A traktorok gyártói garanciája 3 év, melyet 2 év további jótállással egészítenek majd ki. 
 Ínyencek kedvéért az erőgép legfőbb jellemzői:
Ez egy STEYR 4085 Kompakt típusú 85 lóerős traktorok. 4 hengeres, 3,4 l-es turbófeltöltéses,Viscokuplungos hűtőventilátorral, Intercooleres common rail SCR nélküli motorral. A traktorokba épített korszerű, alacsony fogyasztású és környezetkímélő FPT motorok az adott teljesítmény kategóriára jellemző legszigorúbb emissziós előírásoknak is megfelelnek. Az S-CONTROL 2 24/24 szinkronizált HI-LO váltó 24 előre, 24 hátrameneti fokozatú váltó 3 tartományban 4 szinkronfokozattal, POWER-SHUTTLE terhelés alatti irányváltóval és elektro-hidraulikus 2 fokozatú osztóművel (HI-LO). A hajtásrendszer kialakítása kitűnő átmenetet képez a régi és új között, lévén a 24×24 sebességes váltó hagyományos szinkronfokozatait terhelés alatt kapcsolható PowerShuttle irányváltó és egy terhelés alatt elektronikusan kapcsolható PowerShift fokozat egészíti ki. A traktort az elektronikusan kapcsolható összkerékmeghajtás, valamint a szintén elektronikusan kapcsolható első és hátsó differenciálzár jellemzi. Sebességtartománya: 0,78–40 km/h – alkalmas a szántóföldi munkaműveletekhez, valamint vontatás és akár országúton történő szállításhoz is.
traktor szant
 Szántani indul a MTZ 1025.3. típusú traktorunk
 

Elérhetőségeink

  • Cím: 2481 Velence Ország út 19 
  • Telefon: +36-30-237-17-95
  • Porta, tanbolt: +36-22-472-270 
    Fax: +36-22-472 -183 (Fax)
  • E-mail: iskola@entz.hu 
  • Facebook: https://www.facebook.com/entziskola/
  • Instagram: entziskola
  • Az ISKOLA OM AZONOSÍTÓJA: 030728/011

  • FELADATELLÁTÁSI HELY KÓD:   001

  • FENNTARTÓ: Agrárminisztérium

Vezetőség

  • Stossek Balázs Mátyás igazgató
  • E-mail: balazs.stossek@entz.hu
  • Sarudi Imre Pálné általános igazgatóhelyettes
  • Email: krisztina.sarudine@entz.hu
  • Pálmai Norbert a kollégium szakmai vezetője
  • E-mail: norbert.palmai@entz.hu

 

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" (cookie) használunk weboldalunkon. Kérjük, engedélyezze ezek használatát, ellenkező esetben előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni.