entz kert

„…addig meg nem nyugszom míg ezen szép hazámat egy általános nagyszerű kertté át nem alakítom” (Entz Ferenc)

Joggal vagyunk büszkék az iskolánkat övező gyönyörű parkra, amely több nemzedéknyi oktató és diák munkájának köszönhetően nyerte el mai formáját. A közel hatvan esztendős park folyamatos gondozást és törődést igényel; illetve időről időre újra kell gondolni, hogy a megújuló környezetben milyen szerepet is kívánunk szánni neki. Szeretnénk, ha diákok, oktatók és dolgozók egyaránt több időt töltenének el ebben a rekreációra, feltöltődésre, valamint ismereteink gyarapítására is egyaránt alkalmas szemet gyönyörködtető környezetben. Ennek a szemléletnek a jegyében, a Magyar Faápolók Egyesületével karöltve egy faápolási tanösvényt fogunk kialakítani a parkban.

A tanösvény első állomásának (a Vörösmarty szobor környezete) kialakítására tervpályázatot hirdettünk parképítő, kertész és kertésztechnikus diákjaink körében. Az első állomást iskolánk névadójának, Entz Ferencnek és a hozzá eszmeileg közel álló költőnek, Vörösmarty Mihálynak szenteljük – ennek megfelelően a pályázatnak nemcsak kertészeti szakmai elvárásoknak kell eleget tennie, de a kialakítandó területnek tükröznie kell e két zseni szellemiségét is.

A megadott határidőre négy pályamunka érkezett be, amelyek mindegyike komoly belefektetett munkáról és kreativitásról tanúskodik. A pályázók:

Szakács Bence és Ohr Ádám (9. A osztály, kertésztechnikus tanulók)

Gaál Levente (9. A osztály, kertésztechnikus tanuló)

Borza Márta (9. g osztály, kertész tanuló)

Késely Róbert (9. A osztály, kertésztechnikus tanuló)

A pályamunkák elbírálását követően a kivitelezés még a nyáron megvalósul, az ünnepélyes avatásra a szeptemberi szakmai napunkon kerül majd sor.

Elérhetőségeink

  • Cím: 2481 Velence Ország út 19 
  • Telefon: +36-30-237-17-95
  • Porta, tanbolt: +36-22-472-270 
    Fax: +36-22-472 -183 (Fax)
  • E-mail: iskola@entz.hu 
  • Facebook: https://www.facebook.com/entziskola/
  • Instagram: entziskola
  • Az ISKOLA OM AZONOSÍTÓJA: 030728/011

  • FELADATELLÁTÁSI HELY KÓD:   001

  • FENNTARTÓ: Agrárminisztérium

Vezetőség

  • Stossek Balázs Mátyás igazgató
  • E-mail: balazs.stossek@entz.hu
  • Sarudi Imre Pálné általános igazgatóhelyettes
  • Email: krisztina.sarudine@entz.hu
  • Pálmai Norbert a kollégium szakmai vezetője
  • E-mail: norbert.palmai@entz.hu

 

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" (cookie) használunk weboldalunkon. Kérjük, engedélyezze ezek használatát, ellenkező esetben előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni.